Élvezed a mamahotelt?! Én menekültem belőle!

Mert a helyzet sajnos sokkal összetettebb annál, minthogy minden otthon maradó fiatalt élősködőnek tituláljunk. Kezdjük is rögtön az albérlet árakkal! Már rég nem élek a fővárosban, mégis valami morbid kedvtelésből nem léptem ki az Albérlet Budapest Facebook csoportból. Főként az ottani kommentek olvasása miatt: a tulajdonosok és albérlők cicaharca valami különös élvezettel tölt el. Így viszont látom, hogy az albérleti díjak egyre magasabbak.

Sokan ezért is választják inkább az otthonmaradást. Ráadásul így lehetőség nyílik félretenni a későbbi álomotthonra, ami - valljuk be - sokaknak tényleg csak álom marad. Egy hitelt sajnos szinte mindig be kell vállalni, hacsak nem egy maffiavezér családjába születtél. Tudom, tudom, Nyugat-Európában mindenki albérletben él, nem agyalják túl a kérdést, én azonban x évnyi masszív gürizés után azért szeretnék némi biztonságot és magántulajdont. Ne legyen már ez akkora kérés!

Igen ám, viszont remek kérdés, hogy meddig lehet húzni a gyűjtésre szánt időszakot. Mert bizony könnyű belecsúszni a biztonságos szülői fészek csapdájába, és inkább befizetni magad egy római luxusvakációra. Anyuék úgysem fognak kilakoltatni, ha csúszol egy hónapot a rezsivel. Aztán szembejön egy "ájfon". Majd egy fesztivál. Ez egy ideig még elmegy - bár nézőpont kérdése -, 28 évesen viszont már kicsit ciki.

Ráadásul ha elmondod a kollégáidnak, hogy még a szüleiddel laksz közel a harmadik x-hez, hidd el, a kamuegyetértés, amivel reagálnak, elég kínos. Persze, ők is rögtön jönnek majd az anyagiakkal, meg hogy minek költözz el, ha van hely... de a többség valójában le fog nézni. Ez pedig nem túlságosan önbizalomépítő.

Nyilván sok függ attól, mennyire jó fejek a szüleid. Ismerek olyan lányt, aki azért lakik még otthon, mert az édesanyja egyenrangú felnőttként tudja kezelni. Az egész család nagyon laza - azt hiszem, enélkül csak úgy áradna a feszültség egy többgenerációs házban. A többségnél a szülők, főleg az anyák nem fogják fel, hogy a 29 éves "lány" már réges-rég felnőtt nő. Egy "Hajtogasd össze szépen a szoknyád!", esetleg egy "Hogy áll a hajad?" megnyilvánulás egy normális, érett csajt konkrétan a sírba visz - teljesen jogosan.

Úgyhogy a távolság szülő és gyerek között nem feltétlenül azt jelenti, hogy a felek kevésbé szeretik egymást. Legfeljebb azt, hogy túl különbözőek. Persze, egy új albérlet vagy hitelre vett lakás esetén meg kell szorítani a nadrágszíjat, de könyörgöm, annyira megéri!

Lehet, hogy esténként nem vár az asztalon a frissen gőzölgő paradicsomos húsgombóc, viszont nem fogod magadon érezni anyád rosszalló tekintetét, valahányszor nem értetek egyet. Sőt, nyugodtan ott hagyhatod fél napig a koszos bugyit a szoba közepén. Ne aggódj, eljön majd az az életkor, amikor ez zavarni fog!

Én szentül meg vagyok róla győződve, hogy ez a fajta szabadság minden pénzt megér. A húszas éveim elején nem is lehettem volna boldogabb, amiért távol éltem a szüleimtől. Úgy gondolom, ezt a fajta fiatalos életstílust mindenkinek meg kell tapasztalnia. Hiába csak egy lepukkant, négyágyas koliszobára futotta, ahol még a zuhanyrózsa is hiányzott a betonozott fürdőből, akkor is azt éreztem: nekem ez kell. Mert végre kiszabadulhattam a jókislány szerepkörből. Szóval, kedves fiatalok, én azt mondom: kalandra fel!

Forrás: she.hu